Litovel

A litoveli sörgyár megalapítója Josef Zvozil. A Csehországban található jelenlegi sörgyárban 1893-tól hagyományos technológiai módszerrel főzi a sört. Történelmi feljegyzéseket már 1291-től vezetnek róla, ekkor már a határokon túl is nevezetessé vált.

A sörgyár természetes szépségű parkkal övezett. Ebben a gyárban különlegesen jó tulajdonságokkal bíró technológiával készítik a sört. A sörgyárnak a legértékesebb kincse a régmúltból származó bronz katlan, mely márvánnyal díszített.

Az 1990-es években a sörgyárat felújították, új technológiát vezettek be a jó cseh sör előállításához. A hagyományos módszert megtartották, ugyanakkor beépítettek egy nagy kapacitású gépsort, mely technológia már nélkülözhetetlenné vált. Modern ülepítő tartályokat és szűrőberendezéseket helyeztek üzembe, ezáltal a végső lecsapolásnál tisztább sört tudtak előállítani.

A királyi Litovel Sört a régi bevált sörfőzők receptjei szerint jó minőségű vízből, jó malátából, különleges módszerekkel kikísérletezett cseh komlóból főzik. Különleges aromájának köszönhetően már 1906 óta a hazai és a külföldi piacon kiemelkedően magas eredményeket ért el. Királyi címmel jutalmazták. Ennek következtében a világpiacon is ismerté vált, a királyi sört a világ nagy országaiba exportálják: USA, Kína, Kanada, Svédország, Finnország, Németország, Lengyelország, Olaszország, Görögország, Oroszország. 1991 óta több évben is aranyéremmel jutalmazták.

A királyi sör a régi hagyományos és a mai sörfőzésnek a szimbóluma.

Litovel

Premium

Prémium minősítésű, tömör, enyhén keserű ízzel elkészített sör. Arany színe, tömör habja és az ereje az ami ennek a sörnek jellegzetes egyediséget ad.

Szárazanyag

12°

Alkohol

5,0%


Kategória

Láger világos sör

Erjesztés

Alsó, szűrt, pasztörizált


Aktuális árakról érdeklődjön üzletünkben!
zoldfasarvar.hu

Litovel

Prémium Dark

Jellemző rá a dús és tömör habréteggel lekerekített forma, mely kellemes keserűségét és egyedi karamell illatát, valamint ízét a karamellizált bajor pörkölt malátából kapta.

Szárazanyag

12°

Alkohol

4,8%


Kategória

Barna lager sör

Erjesztés

Alsó, szűrt, pasztörizált


Aktuális árakról érdeklődjön üzletünkben!
zoldfasarvar.hu

Litovel

Moravan

Optimális beállítású intenzív aromája mellett, finom keserűségével és közepes tömörségével, kiegyensúlyozott erejű és nagyon jó habzású amik egyöntetűen meghatározó jellemzői ennek a sörnek.

Szárazanyag

11°

Alkohol

4,6%


Kategória

Világos sör

Erjesztés

Alsó, szűrt, pasztörizált


Aktuális árakról érdeklődjön üzletünkben!
zoldfasarvar.hu

Litovel

Free

Frissítő hatású alkoholmentes szomjúságűző sör, hagyományos technológiával és ugyanazokból az alapanyagokból készítve, mint az összes többi litovel sörmárka. Mindazok számára akik nem ihatják, vagy nem akarják inni az alkoholt tartalmazó sört.

Alkohol

max 0.5%

Kategória

Alkoholmentes sör



Aktuális árakról érdeklődjön üzletünkben!
zoldfasarvar.hu

Litovel

Classic

A sör kellemes íze és illata mellett, egy enyhén keserűs aromával és közepes teljességgel lep meg.

Szárazanyag

11°

Alkohol

4,2%


Kategória

Világos sör

Erjesztés

Felső, szűrt, pasztörizált


Aktuális árakról érdeklődjön üzletünkben!
zoldfasarvar.hu

Litovel

Barna Citrom

Üdítő kevert barna sör, karakteres citrom ízzel. Klasszikus Litovel sör, kellemesen keserű, telt ízű.

Szárazanyag

11°

Alkohol

4,0%


Kategória

Ízesített barna sör

Erjesztés

Alsó, szűrt, pasztörizált


Aktuális árakról érdeklődjön üzletünkben!
zoldfasarvar.hu

Litovel

Pšeničný Ležák 11°

Könnyű, szűretlen búzasör, intenzív banános aromával. Nagyon könnyű, tipikusan "ködös" búzasör, enyhén kesernyés ízzel.

Szárazanyag

11°

Alkohol

4,7%


Kategória

búzasör

Erjesztés

felső, szűretlen, pasztörizált


Aktuális árakról érdeklődjön üzletünkben!
zoldfasarvar.hu

Litovel

Barna Lemon alkoholmentes

Kevert alkoholmentes sör, citrom ízesítéssel, frissítő aromával.

Alkohol

max 0.5%

Kategória

alkoholmentes ízesített


Aktuális árakról érdeklődjön üzletünkben!
zoldfasarvar.hu

Litovel

Speciál 13°

Aranyló sör, komlós aromával, vastag fehér habbal, élvezetes, visszafogott keserűséggel és harmónikusan telt ízzel. Eredeti recept szerint főzött, 13°-os szárazanyag tartalommal, tradicionális morvai maláta és cseh komló felhasználásával. Láger tartályokban több, mint 100 napig érlelődik.

Szárazanyag

13

Alkohol

6.0%

Kategória

világos lager sör

Erjesztés

alsó, szűrt, pasztörözött


Aktuális árakról érdeklődjön üzletünkben!
zoldfasarvar.hu

Litovel

Gustav

Szűretlen félbarna sör, a híres cseh birkózóról, Gustav Frištenskýről elnevezve. A sör ismertetőjegye a teljes ízélmény és a hosszan érezhető komlósság. A Gustav sört 100 napig hordóban érlelik.

Szárazanyag

13

Alkohol

6.0%

Kategória

félbarna szűretlen

Erjesztés

alsó, szűrt, pasztörözött


Aktuális árakról érdeklődjön üzletünkben!
zoldfasarvar.hu
Korhatáros tartalom A weboldal megtekintése 18 év felettieknek lehetséges. Kérjük, a tartalom megtekintéséhez igazolja, hogy elmúlt 18 éves, vagy kattintson az "Oldal elhagyása" gombra.